Kate és David hosszasan vettek búcsút halott gyermeküktől, mikor egy figyelemre méltó dolog történt: úgy öt perc múlva Jamie megmozdult, és mozdulatai egyre hangsúlyosabbak lettek. Ennek ellenére az orvos arról tájékoztatta a szülőket, hogy az ilyen mozgások egyszerű reflex mozdulatok, nem jelenti azt, hogy életben van a kisfiú.

Így a házaspár összeszedte utolsó erejét, hogy eltöltsenek még pár percet gyermekükkel, hisz tudták, hogy ennél a néhány pillanatnál jobban már nem ismerhetik meg őt: "Azt akartam, hogy találkozzunk, karomban tarthassam őt, és hogy ő is ismerjen meg minket" mondta Kate.  "Ha ez az út volt neki megírva, akkor szerettük volna,  hogy tudja, mielőtt meghal, hogy a szülei vele vannak, és szeretik őt.  El kellett fogadnunk a tényt, hogy el fogjuk veszíteni, ezért próbáltuk kihasználni ezeket az utolsó, értékes pillanatokat. "

Ez az „extra pár perc” végül több mint két órára nyúlt.  És akkor valami még figyelemre méltóbb dolog történt, mint Jamie korábbi mozgásai, az állítólag halott gyermek kinyitotta a szemét. Azt gondoltuk, "Micsoda áldás, hogy egyszer bele nézhetünk a kis szemébe, mielőtt elmegy." mondta Kate. "De az nyitva maradt!"
Mint valószínűleg legtöbbünknél ezen a ponton, a párban is felmerült, hogy gyermekük talán nem is volt halott. "Azt hiszem, minden második ember azt mondja majd: Mi van, ha tényleg életben marad? Ha igen, akkor ez csak egy csoda lehet. A másik fele pedig azt fogja mondani: Nem, őt már halottnak nyilvánították, ez csupán az ösztön. "- mondta David.
 

David és Kate a „kenguru gondoskodást" gyakorolták kisfiukon, ahogy azt az ausztrálok nevezik:

Tulajdonképpen ez az egész világon széles körben elterjedt, különösen a szegényebb országokban, ahol a koraszülött csecsemőknél nem áll rendelkezésre inkubátor.  A csecsemőt bőr a bőrrel érintkezve tartja az édesanya vagy édesapa, így hőt termelnek, mint egy kölyök kenguru az anyja erszényében.

Kate már hallott a kenguru gondoskodásról korábban. „ A baba megszületik, és hirtelen nem veszi körül az anyja melege, illata, vagy a szívének dobogása.  Így a mellkasomra tettem, mert talán így volt a legközelebb ahhoz az érzéshez, amikor még bennem volt, ahol biztonságban érezte magát. "

Jamie továbbra is éledezik, ahogy Kate mellkasán feküdt.  Megragadta édesanyja és édesapja ujját is. És amikor Kate egy borsónyi anyatejjel kínálta az ujja hegyén, Jamie lelkesen elfogadta.

Ekkor Kate igazán elkezdett hinni benne, hogy kisbabája valóban életben van: "Láttuk, hogy egyre erősebb - nem halott" mondta.  Ő és David próbálta rávenni az orvost, hogy jöjjön, vessen még egy pillantást Jamiere. "Ha tényleg olyan dolgokat csinál, mint a halott csecsemők, akkor érdemes lenne ide jönni és megnézni" mondta Kate. De egy másik kórházi alkalmazott ismét csak annyit mondott a házaspárnak, hogy amit látnak gyermekükön az csupán csak reflex mozdulat, mivel már fiukat halottnak nyilvánították. Végül cselhez kellett folyamodniuk, kegyes hazugsággal érték el, hogy az orvos végre ellátogasson a szobájukba.

David azt mondta: "Menj, és mondd meg neki, hogy elfogadtuk a babánk halálát, jöjjön vissza és magyarázza el mi történhetett. Erre megjelent az orvos."
Kate elmesélte, hogy az orvos hitetlenkedve állt az ágya mellett. "Elővette a sztetoszkópját és meghallgatta Jamie mellkasát, közben folyamatosan rázta a fejét. Azt mondogatta,"Ezt nem hiszem el, ezt nem hiszem el. ""

Dr. Lisa Eiland a New York-i Weill Cornell Medical Center orvosa szerint, valójában a történteknek - ami úgy tűnt mit egy csoda - van tudományos magyarázata. "Ami a leg lényegesebb, hogy az anya biztosította a meleget, és hogy szívverése stimulálta a babát. Ezek mind olyan dolgok, amelyek az élet felé segítették a babát." – magyarázta Dr. Eiland.
David Ogg a "nagyon erős, nagyon okos” felesége érdemének és kitartásának tulajdonítja Jamie túlélését.  "Ő ösztönösen tette azt, amit tett, ha ő nem lett volna, akkor Jamie valószínűleg nem lenne velünk."