Az isaszegi ‘karatebácsi’ – vagyis civilben Jakab Attila – már tavaly tavasszal tudta azt, amit sokan még nem: két tanítványa is kijutott az Európa-bajnokságra. Mindketten évek óta karatéznak és versenyeznek, az isaszegi GENKI WKSZE vezető edzője pedig egy interjú keretében elárulta nekünk, miért érdemes ezt a sportágat választani akár már óvodás kortól, milyen többletet nyújt az iskolában, valamint a hétköznapi életben a karate.
Kósa Krisztina: - Hogyan képzed magadat? Milyen lehetőségeid vannak?
Jakab Attila: - Rendszeresen edzőtáborokba járok. Emellett itt van segítségként az öcsém, Ádám is, aki gyógytornász, és akivel nagyon sokat együtt edzettünk, és apukánk is, aki most már csak hobbi szinten karatézik.
K. K.: - Hányan vagytok most a GENKI-ben Isaszegen?
J. A.: - Összesen? Több mint nyolcvanan. És mivel nagyon fiatal szervezet vagyunk, ez jónak számít. Ez a létszám most már egy nagyon jó létszám. Nagyon fontos az is, hogy hol csinálja ezt valaki – mármint az adott sportágat melyik városban. Ha nincs még a településen hasonló, akkor könnyebb elindulni is, hiszen nincsen konkurencia.
K. K.: - Hogyan lehet megoldani egy ilyen viszonylag frissen várossá avatott településen, hogy a gyerekek odaérjenek a délután négykor kezdődő ovikaratéra?
J. A.: - Úgy, hogy én fogom magam, elmegyek értük az oviba, és összeszedem őket. Mivel itt a legtöbb ember ingázik Gödöllőre vagy Budapestre, ha dolgozni kell, ezt nem tudnák megoldani. Így én elmegyek a gyerekekért, és együtt jövünk edzésre. Még az elején mondtam, hogy így csinálnám, a szülőkkel meg is beszéltem, és mondták, hogy rendben van.
K. K.: - Vagyis voltaképpen felfedeztél egy olyan úgymond piaci rést, amit tökéletesen be tudtál illeszteni az edzések menetébe.
J. A.: - Így van (nevet). Szépen átjövünk ide a tíz-húsz óvodással, átöltöztetem őket, és kezdődhet az edzés. Nekem ez nem okoz gondot.
K. K.: - Biztonság szempontjából milyen az edzőterem?
J. A.: - Mivel most már szerencsére elég sokan vagyunk, lesz kamera. Egy, ami kint látja az udvart, egy a bejárathoz, és egy a terembe. Ez több szempontból is jó, mellesleg pedig nemrég ideköltözött mellénk a polgárőrség, úgyhogy be vagyunk biztosítva, hiszen ők 24 órában itt vannak.
Lapozz a következő oldalra!
Kósa Krisztina: - Milyen nevelési elveket vallasz, ha a gyerekekkel konfliktus van, ha rosszalkodnak?
Jakab Attila: - Fegyelmezésre gondolsz? Az ovisokat például egyszerűen beültetem a sarokba.
K. K.: - És szót fogadnak?
J. A.: - Igen, ugyanis rettenetesen következetes vagyok. Már a legelején lejátsszuk a játékszabályokat. Amikor jön egy új gyerek, neki is elmondom, hogy rám kell figyelni. Ha nem, akkor büntetés van. És az a büntetés, hogy nem vehet részt a játékban, az edzésen stb. És neki ilyenkor ez nagyon nagy törés, hogy nem csinálhatja a többiekkel.
K. K.: - Elfogadnak téged a szülők úgy, hogy neked még nincs gyereked?
J. A.: - Van, aki elfogad, van, aki csodálkozik, van, aki azt hiszi, hogy van. Már elfogadnak, de kellett bizonyítanom, hogy így legyen. Akkor nyugodott meg a legtöbb szülő, amikor a gyerekük már legalább fél éve járt, és látták, hogy szereti, és jól érzi itt magát. És akkor már mindegy volt, hogy van-e gyerekem vagy sem.
Amúgy abszolút nem ezen múlik, hogy jó edző-e valaki; a kettőnek semmi köze egymáshoz.
K. K.: - De tulajdonképpen neked ez így most jó, nem? Hisz van 80 gyereked.
J. A.: - Igen, nekem rengeteg gyerekem van (nevet).
Olvass az Eb-ről a következő oldalon!
Kósa Krisztina: - Beszéljünk kicsit az Európa-bajnokságot megjárt tanítványaidról. Ők az elsők közt voltak, akiket elkezdtél edzeni?
Jakab Attila: - Edina (Képes Edina, a szerk.) az elsők közt volt, de nem ő volt az első isaszegi, hanem az öccse, Bence. Kicsi volt, alig látszott ki a földből, de már akkor hatalmas figura volt. Az első edzőtáborban már mindketten ott voltak. Egészséges versengés persze van köztük, de mivel Bencét nem érdeklik a versenyek, nem okoz problémát, hogy Edina eljár. És ő sem versenyez egyébként régóta, amit sajnálok, mert négy-öt éve is volt versenyeken, de aztán abbamaradt. Most már két éve eljár mindegyikre.
K. K.: - És hogy sikerült kijutnotok az Eb-re Edinával és Petivel (Zsiba Péter, a szerk.)?
J. A.: - Edina 2. lett a korosztályában a 2015-ös Magyar Bajnokságon, Peti pedig megnyerte a sajátját. Peti egyébként tavaly előtt szeptemberben kezdett el csak ide járni – ő ugyanis gyáli.
K. K.: - És mivel az Eb 2015 októberében volt, ez azt jelenti, hogy ő csak egy éve volt nálad, amikor már ment az Európa bajnokságra, így van?
J. A.: - Igen.
K. K.: - A karate mennyire pénzigényes sportág? Ha vesszük mondjuk a teniszt, ahol milliók mennek el pillanatok alatt a gyerek edzésére, ruhájára, ütőjére, utaztatására, akkor ezzel szemben a karate hogy áll?
J. A.: - Sokkal kevesebbe kerül. Egy versenyzőnek kell mondjuk két ruha, és egy komolyabb kerül úgy nagyjából 20.000 forintba. De egy kisgyereknél ezt még nem nézik a versenyen, hogy mennyire tökéletes a ruha; legyen nagyjából jó a szabása. Kell aztán persze védőfelszerelés is, vagyis egy kesztyű, egy fogvédő stb., az maximum 15.000 forint, de ez egyszeri befektetés, és sokáig jó. Én egyébként vettem csomó felszerelést, és amikor valakinek van egy piros kesztyűje, akkor hogy legyen neki versenyre kék is, akkor azt én odaadom neki, ott használja, majd visszaadja.
A nevezési díj egy-egy versenyre mindig más. Van, amikor 3000 forint, és van, amikor 5000 forint; ez teljesen változó.
K. K.: - Az, hogy neked most van itt két Eb 3.-od, az mit jelent általában, és mit jelent Isaszegen?
J. A.: - Itt, Isaszegen ez egy nagyon nagy eredmény. Országos szinten… kis, fiatal klub vagyunk, úgyhogy szuper. A stílusszövetségünkön belül ez egy jó eredménynek számít, főleg, hogy ez volt az első Európa-bajnokságunk.
Ugye úgy épül föl a karaténak a versenyrendszere, hogy van a Karate–Do, ami a nagy karate szervezet, meg van az összes többi tradicionális klub. Vannak különböző stílusok: ez a wado-ryu, amit mi is csinálunk, van a shito-ryu, shotokan, goju-ryu – ezek az alap karate stílusok. Meg van a kyokushinkai, ami egy kicsit más történet.
Akik a WKF-en belül vannak (World Karate Federation, a szerk.), azoknak meg van határozva, hogyan vannak a pontszerzések stb., és mi is ebben versenyzünk. Magyarországon van ebből Magyar bajnokság, Diákolimpia, meg egyéb meghívásos versenyek.
Lapozz a befejezésért!
Kósa Krisztina: - Mikor lesz ez életforma? Peti és Edina mit mondanak erre?
Jakab Attila: - Ők már azt mondják, hogy az. Ennyi év alatt, amióta ők csinálják, ez már lehet az. Peti már most azt mondja – pedig még csak 14 éves -, hogy ő később szeretne ezzel foglalkozni. Ő már legutóbb, mikor eljött velem egy versenyre, akkor azt mondta, hogy azért jött, mert szeretné megnézni, hogyan viselkedem a kicsikkel, mit és hogyan csinálok.
K. K.: - Amikor mentek nyáron ott alvós táborba, ahová a nagyok is mennek, akkor ők már tudnak figyelni a kicsikre?
J. A.: - Ideig-óráig. De nem is kell többet, hiszen mi mindenhol ott vagyunk, de arra igenis jó, hogy együtt vannak kicsik és nagyok, hogy látják tőlünk, hogyan kell viselkedni a kisebbekkel, hogy őket is bevonjuk a játékokba, és ezáltal az évek során akaratlanul is megtanulják, mit csinál egy edző.
Vagyis nekik ez nem esik nehezükre, hogy ezt majd folytassák, ha úgy adódik.
K. K.: - Négy nyári tábort szerveztek, ha jól tudom. Mesélj kicsit ezekről!
J. A.: - Igen, négy van. Három Isaszegen, ezek bejárósak – vagyis reggel kezdünk, és késő délután mindenki megy haza -, és van a legjobb, ami az ott alvós tábor Gyomaendrődön, ugyanis nagyon jól összekovácsolja a gyerekeket. Emellett olyan mennyiségű edzés megy le ott, amit itt nem lehetne kivitelezni a bejárós táborokban. Ráadásul ha itt megtartom a napi három edzést, de utána a gyerek a saját ágyában alszik otthon, és tud menni anyához-apához, akkor reggel elölről kell kezdeni az egészet.
K. K.: - Vagyis a lelki részéről beszélgetünk most…
J. A.: - Igen, igen. Én szívem szerint vinnék mindenkit Gyomaendrődre, mind a nyolcvan gyereket, mert akkor lesz a legjobb a közösség.
K. K.: - Nem voltak ellenvetések a tábor helye miatt?
J. A.: - Hogy Gyomaendrőd? Dehogynem. Jöttek a kérdések, hogy miért megyünk ilyen messzire? Ugye 170 km innen. Mondtam, hogy pont azért, hogy ne lehessen beülni az autóba, és ott lenni fél óra alatt. Meg persze az is az oka ennek, hogy nem találtunk közelebb olyan helyet, ami annyira megfelelne nekünk, mint Gyomaendrőd. 2007 nyara óta járunk már ide. És az is a tábor mellett szól, hogy itt lehet levizsgázni a következő fokozatra.
Tehát ez egy nagyon összetett dolog, és mindenki szereti – a kicsik és a nagyok is.
K. K.: – Köszönöm a beszámolót, valamint a sok érdekes és fontos információt. További sok sikert kívánok nektek!
J. A.: – Én köszönöm a lehetőséget.