Sok szemszögből meg lehet közelíteni a kérdést, és természetesen annak rendje és módja szerint vannak ellenérvek is. Mégis érdemes elgondolkodni azon, hogy ha nagyon ellenezzük egy kisállat megvételét, vagy befogadását, annak mi lehet a valódi oka?

Van, aki nem szereti az állatokat. Igen, ez nyilvánvaló tény, és érthető módon senki sem kényszeríthető arra, hogy de igenis szeresse és akarja az amúgy irtó édes kiscicát, mikor neki szent meggyőződése, hogy a macskák mondjuk önfejűek, makacsok, nem fogadnak szót, mint a kutyák, az önálló akaratuktól pedig egyenesen lila hajat kap. Igen, vannak ilyen emberek, és nincs is ezzel semmi gond. De vajon ennek az embernek volt valaha macskája? Ha igen, akkor nem lehet, hogy nem a megfelelő módon volt kezelve az állat, és ezért tapasztalhatta a fentiek bármelyikét? Mellesleg pedig a cicusok valóban elég önfejűek és ebből kifolyólag simán előfordul, hogy a fülük botját sem mozdítják, ha szólunk hozzájuk, vagy épp elsiccelnénk őket valahonnan. 

Ám ez náluk normális. Aki macskát szeretne tartani, nevelni, és az élete részesévé tenni, annak el kell fogadnia, hogy ők bizony önálló lények, mint mi, emberek is. És ettől még fikarcnyival sem szeretnek minket kevésbé, egyszerűen csak ők ilyenek. Öntudatosak, kitartóak, és elképesztően rafináltak. És hihetetlen mennyiségű boldog és vidám percet okozhatnak a gazdiknak, akikhez igenis szeretnek tartozni. Ugyanis nem igaz, hogy a kisoroszlánok a helyhez ragaszkodnak, és voltaképpen nem is az emberhez. Nagyon is függenek a szeretett személytől, van olyan cica, aki ugyanolyan hűséges, mint egy kutya, és kitartóan követi az embert a ház minden zugába, eljár vele sétálni, és szó szerint szomorú, ha nem látja a gazdiját, amíg az mondjuk nyaral egy hétig. És lehet, hogy a macskák nem olyan szófogadóak, mint a kutyák, na, de kérem: ők nem is kutyák! 

Olvass tovább!

Tehát ha gyermekünk szíve vágya egy ilyen helyes kis szőrcsomó, vagy esetleg egy nagyobbacska befogadott cica, gondoljuk végig, mennyi örömet szerezhetünk ezzel neki, a macseknak, és nem utolsó sorban magunknak is. Hiszen nagyszerű érzés megtapasztalni, amikor egy kisállat szervesen a család tagjává válik, és észrevétlenül is megtanítja a fiunknak vagy lányunknak, hogy mit is jelent a felelősség szó.  

Ha már a kutyákat említettük a fenti sorokban, ne menjünk el mellettük szó nélkül. Hűségesek és megbízhatóak, igazi társai lehetnek az embernek. Bármilyen kicsi vagy nagy a kutyus és a gyerek, egy életre szóló élmény lehet már az első perctől kezdve. Pillanatokon belül összeszoknak majd, és ha helyén van kezelve minden, akkor tökéletes barátokká válhatnak.

Ha kisebb a gyerek, ha nagyobb, a felelősségvállalás itt is az első helyre lép előre. Mindegy, hogy van-e kert vagy sem, sétálni akkor is vinni kell, enni-inni akkor is kell neki adni, ha baja van, mehetünk az állatorvoshoz, ha nincs, akkor is meg kell kapni a szükséges oltásokat, és a többit. Folyamatos gondoskodásról szól az egész, és 0-24-es szolgálatról – mint mikor valakinek gyereke születik.

És itt jön a képbe a szülők felelőssége, mint olyan, hiszen ezeket mind-mind nekik kell megtanítani, átadni a gyerekeiknek, ha pedig még ők maguk sem jártasak az állatosdiban, akkor bizony közös tanulási időszak veszi kezdetét. 

Olvass tovább!

Nem egy olyan szülőről hallani, akinek csak akkor lett bármilyen köze is házi kedvencekhez, mikor a lányuk vagy fiuk bejelentette az igényét rá, esetleg a párjuk állított haza egy kis vacakkal, és onnantól lett ismerős, mit is jelent, ha valakinek van valamilyen háziállata. Nincs ezzel semmi probléma, hiszen jobb későn, mint soha, és ezáltal még több leckét kaphatunk empátiából, türelemből és elfogadásból.

Aki a legkisebb kategóriából választana magának kedvencet – nyúl, hörcsög, madár -, ugyanezen az eleinte rögösnek tűnő úton találhatja magát, hiszen kicsivel talán kevesebb időt igényel egy nyuszi vagy egy törpehörcsög gondozása, mint egy kutyáé vagy macskáé, viszont beteg ugyanúgy lehet, etetni ugyanúgy kell, és takarítani is utána. Ami pedig sok esetben távol tartja a szülőket mindettől, az az, hogy már allergiás a gyerek, vagy pedig hogy majd akkor pont mostantól lesz az, főleg, ha a macskával majd úgy összenőnek, hogy majd minden este a gyerek szájában alszik. És ettől természetesen frászt kell kapni. 

Olvass tovább!

Nem kell. Ahogyan az ágyban sem aludnia, ha nekünk ez nem tetszik. A macska is nevelhető, és rendkívül intelligens is, vagyis ha ez nálunk nem fér bele a normába, tanítsuk meg neki. Attól még szeretni fogjuk, és ő is minket. De persze mindenkinél másképpen alakulnak az állatos szokások, ami pedig az allergiától való félelmet illeti, sokszor pont attól múlik el a gyerekünk ilyen jellegű problémája, hogy végre közvetlen kontaktusba kerül a kis kedvencekkel, és ezáltal erősödhet az immunrendszere. Sokan ugyanis ott követnek el hibát, hogy mániákusan távol tartják a gyereket minden szőrmóktól mondván, hogy majd beteg lesz. Pedig ha nem edződik az immunrendszer, akkor nem kell csodálkozni, ha Jancsika vagy Évike folyton tüsszög, beteges, és sokat hiányzik az iskolából. És ez igaz az oltásokra is. Jó, hogy már sok mindenre van védettséget adó lehetőség, de ha mindennel szemben levédetjük a gyereket (betegség, állat stb.), azzal csak ártunk neki.   

Összegezve hát a fentieket, kiderül, hogy minden kis cukiságnak megvan a maga előnye és hátránya. Ám ha azt vesszük alapul, hogy mennyi többletet nyújthat egy házi kedvenc, és milyen sok olyan érzést hozhat elő belőlünk, amikről nem is tudtunk, hogy létezik bennünk, akkor ha a gyerekünk elénk áll a döntő fontosságú kérdéssel, hogy most akkor papagáj legyen vagy bernáthegyi, akkor talán egy percre megállunk majd, és elgondolkodunk. Belevágjunk életünk egyik nagy kalandjába?