Ez a kérdés sosem volt egyszerű, és itt a két tábor is teljesen egyértelmű: van, aki foglalkozik a gyerekével otthon, és megtanítja sok mindenre még sulikezdés előtt, és van, aki meg úgy van vele, hogy pont ezért van az iskola, hogy majd ott, az ottani módszerek alapján kezdjen ismerkedni a lurkó a betűkkel és a számokkal. Mindkettőnek megvan az előnye és a hátránya, de talán még mindig az a jobb, ha nem úgy megy oda a gyerek, hogy ott lát életében először sok olyasmit, ami amúgy nem kellene, hogy ördögtől való legyen. Gondolok itt olyan „vad” dolgokra, mint összeadás vagy kivonás, esetleg egy rövidebb szó, melynek betűi már mind ismertek lehetnének a számára.

No, nem arról van szó, hogy feltétlenül mini Einsteineket kellene nevelgetnünk otthon, és minimum 150-ig feltornázni az IQ-jukat, mielőtt még iskolaérettek lennének, de azért a másik oldalra sem kellene átesnünk, ha már itt tartunk. Az ideális valahol a kettő közt lehet, amikor is a gyerek bizonyos tudással felvértezve mehet be már első nap.

Azt szokás mondani, hogy a lányokkal könnyebb ilyen szempontból, mert fogékonyabbak a 3-4-5 éves korban kezdődő okításra/tanulásra, de véleményem szerint ez relatív. Ha fiunk van, akkor is tökéletesen tud működni mindez, ha a kicsiben már ekkor kellő türelem van, és az érdeklődését is felkeltettük. És ez nem is nehéz, csak fantázia kell hozzá – az pedig jó esetben nem lehet akadálya a fejlődésének. Főleg akkor, ha némi időráfordítás után azt tapasztaljuk, hogy megyünk az utcán a csöppel kézen fogva, és egyszer csak felkiált: - Anya! Az ott egy T betű!

Olvass még tovább!

És ilyenkor jön a büszkeség, ami - jegyzem meg - teljesen jogos. Hiszen a mi gyerekünk, a mi lányunk/fiunk, aki már ezt is tudja! És ez jó. Jó neki, jó nekünk, szülőknek, és jó lehet alkalomadtán a leendő tanítónak is, ha az első osztálya húsz gyerekéből hét már ismeri a számok és betűk mibenlétét.

Van, aki úgy kerül be a suliba, hogy már olvas – nem folyékonyan, de igenis tud. Ha szerencsénk van a tanerővel, pozitívan áll mindehhez, és le tudja kötni a gyerek figyelmét olyasmivel, ami neki is érdekes lehet, amíg a többiek ismerkednek azokkal, amiket ő már egy ideje magabiztosan használ, hiszen nem téveszt már egyetlen betűt vagy számot sem, sőt, esetleg összeadni is kivonni is tud bizonyos fokig.

Visszakanyarodván az elejéhez, ha fiú a csemete, ha lány, meg lehet találni a közös hangot, hogy ha szeretnénk, hogy fejlődjenek, akkor kaphatók legyenek a tudásra. Hiszen annyi lehetőség rejlik mindegyikükben, és ha elég korán elkezdjük kipuhatolni, miben tehetségesek, azzal csak az ő javukat szolgáljuk. Természetesen nem kell semmit erőltetni, azzal nem lehet célt érni, de időnként kicsit noszogatni a gyereket még nem akkora bűn.