Magyarországon három gyerektől már nagycsaládosnak számítunk, és rengeteg kedvezményben részesülünk, ha például a különféle intézményeket nézzük. Vagyis például az óvodában/iskolában ingyenes az étkezés, ami – valljuk be – sokszor igencsak jól tud jönni, hiszen egy havi óvodai étkezésért simán elkérnek egy tízest, a bölcsődei is kb. 7000 Ft körüli összeget kóstál, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy az iskolában mi a helyzet.

Pedig kedvezmények sok helyen vannak három (vagy több) gyerek után, gondolok itt most a különféle edzésekre, ahol sokszor van testvérkedvezmény már két gyerek esetén is, hát még, ha többünk van.

Viszont mi a helyzet akkor, ha még több otthon a baba? Mondjuk már négy, vagy öt, vagy… Akkor bizony jelentős különbségekkel már nem számolhatunk, hiszen ez a lélektani határ három gyereknél húzódik, így ott szembesülünk először igazán a kedvezmények előnyeivel. Ugyanakkor avval is kalkulálnunk kell, hogy három gyerek bizony több odafigyeléssel is jár. Általában mindenki agyonfélti az elsőjét (tisztelet a kivételnek).

Majd amikor megérkezik a második, észrevétlenül lazul kicsit minden – főleg a gyeplő. Már nem forrázzuk ki a cumit, ha leejti a csöpp, csak bedugjuk a csap alá, ás így tovább szépen mindennel. Fura érzés is, mikor az ember nem akar különbséget tenni a gyerekei közt, de önkéntelenül is ezen kapja magát. Nehéz ez, főleg lelkileg, amikor az ember lánya rádöbben, hogy ez történik vele is, pedig soha nem gondolta volna, hogy kivételezik majd bármelyik gyerekével. És ez igaz a három- vagy több gyerekes családra is, sőt, szerintem hatványozottan, főleg akkor, ha mondjuk nem fiú, vagy nem lány minden baba. 

Lapozz a vicces képért! 

Vagyis a kedvezmények már nem csak a különféle köznevelési intézményekben érvényesülnek, hanem valószínűleg családon belül is. Vajon megoldható az, hogy ne kivételezzünk egyikükkel sem? Hisz mind a miénk, és mindet imádjuk.

Hogyan legyünk ugyanolyan szigorúak a második, harmadik, többedik gyerekünkkel, amikor már tudjuk jól, hogy semmi baja nem lesz, ha leesik a 20 centis mászókáról, vagy kicsit megtépi a szomszéd kislány az óvodában, esetleg edzésen rálépnek a lábára. Valahogy könnyebben neveljük a többedik gyerekeket önállóbbnak, és ugyan ugyanúgy féltjük mindet, mégis: az aggódás visszacsökken a normál szintre.

Ami még érdekes kérdés lehet, hogy mennyire veszik könnyedén például a suliban, ha egy gyereknek egy vagy két testvére van? Szerintem ez most teljesen normálisnak számít, ahogyan a több is, mégis a négyes szám olyan, mintha valami bűvös határ lenne, és afölött már furán néznek a gyerekekre – ha ovi, ha suli. Pedig ez mindenkinek a magánügye kellene, hogy legyen, hogy hány gyereket érez ideálisnak.

Szerencsére van azonban, aki poénosan fogja föl az egészet, és mint ahogyan azt a fenti kép is mutatja, úgymond félvállról veszi a ferde szemmű pillantásokat, hogy igen, neki bezzeg sok gyereke van.