Megszületett Borcsi boci

Egy hóviharos éjszakán Bori a tehén nyugtalanul forgolódott a szalmán a jó meleg istállóban, sehogy sem jött álom a szemére. Míg a többi tehén vidám szuszogása bepárásította a levegőt ő addig a pocakjában rejlő kis bocijára gondolt, lassan meg kell érkeznie.

Jól sejtette. Hajnalra Karolin állatorvosnő segítségével megszületett a kicsi boci.

- Jaj de édes kislány, még ilyen szép bocit nem láttam! - örvendezett Szegfű gazda kislánya, Bíborka. Szegfű gazda megengedte Bíborkának, hogy ő adjon nevet a gyönyörű kis jószágnak.

- Legyen Borcsi! Lelkendezett a kislány. A névválasztással a gazda egyetértett, de Bori tehénnek is tetszett a dolog. Boldogan nyalogatta maszatos kis borját. Borcsi pedig nedves kis fejecskéjével, bizalommal telve bökdöste mamája oldalát.

- Nahát, most született és máris éhes a kis mohó - csodálkozott Bíborka. Úgy bizony, Borcsi nagy nehezen feltápászkodott meg-megbicsakló lábacskáira és máris szopizni kezdett.

Karolin doktornő gratulált Szegfű gazdának: hogy milyen szép egészséges új lakóval gyarapodott istállója és megígérte, hogy egy hét múlva újra benéz.

Mi is hagyjuk őket magukra Bíborkám, hogy pihenjenek és ismerkedjen Bori tehén kicsi borjával, Borcsival. Azzal csendben kimentek.

Bori tehén miután megetette Borcsit lefektette az illatos szalmára és addig nyalogatta a pici fejecskéjét, míg az jóízűen elszenderedett. Óvatosan csapkodott a farkával, ha egy szemtelen legyecske rá akart szállni a picire. Közben büszkén nézte kicsinyét, arra gondolt mindjárt itt a tavasz, mikor jó idő lesz milyen pajkosan fog szaladgálni a virágos réten az ő kis Borcsija.

(...  hamarosan folytatjuk)