A Kutyus a pamlag előtt aludt a szőnyegen.
Álmában egyszerre csak úgy hallotta, mintha valaki azt mondaná: - Miau!
Felkapta a fejét, körülnézett - sehol senki!
"Biztosan álmodtam az egészet" - gondolta, és kényelmesen visszafeküdt.
De megint csak azt mondta valaki: - Miau!
Ki nyávogott? A Kutyus felugrott, körülfutotta a szobát, benézett az ágy alá, az asztal alá - sehol senki! Felmászott az ablakpárkányra is.

Meglátta a Kakast, amint az ablak előtt az udvaron sétálgatott.
"Biztosan ez ébresztett fel" - gondolta a Kiskutya, és kifutott az udvarra a Kakashoz. - Te nyávogtál? - kérdezte.
- Én nem nyávogok, én beszélek - csapkodott a Kakas a szárnyával, és tüstént elkiáltotta magát: - Kukurikuuú!
- Mást nem tudsz beszélni?
- Nem, csak azt, hogy "kukurikú" - válaszolta a Kakas.
A Kutyus a hátsó lábával megvakarta a fülét, és visszament. Alighogy a lépcsőhöz ért, ismét megszólalt valaki: - Miau!
"No, most megvagy"! - szólt magában a Kiskutya, és mind a négy lábával kaparni kezdte a földet a feljárat alatt. Jókora lyukat ásott, s a lyukból egy szürke egérke ugrott elő. - Te nyávogtál? - kérdezte tőle szigorúan a Kiskutya.
- Cin, cin, cin - cincogta a Kisegér -, én nem, de ugyan ki nyávoghatott?
- Valaki azt mondta, hogy "miau".
- Közel? - nyugtalankodott az Egérke.
- Hát itt, egészen közel - felelte a Kutyus.
- Juj, de félek! Cin, cin, cin, - cincogta az Egérke, és besurrant a feljáró alá.
A Kutyus elgondolkozott. Most pedig a kutyaól mellől hallatszott jó hangosan: - Miau!
 

A Kiskutya háromszor is körbefutotta az ólat, de senkit sem talált. Odabent azonban valaki mozgolódott. "Itt van hát - gondolta magában. - Mindjárt megfogom!" – és közelebb lopódzott az ólhoz. Láncát csörgetve, hatalmas, bozontos kutya ugrott eléje.
- R-r-r-r! - morgott a Kutya.
- Én... én csak meg akartam tudni...
- R-r-r-r-!
- Ön nyávogott talán? - suttogta a Kiskutya, és behúzta a farkát.
- Én?! Talán gúnyolódsz, ebadta?!
A Kutyus ugyancsak szedte a lábát, elfutott a kertbe, és egy bokor alá bújt. És itt, éppen a feje fölött, valaki megint azt mondta: - Miau!
Kikukucskált a bokor alól. Az orra előtt egy virágon bolyhos méhecske ült.
"Itt van hát, aki nyávogott!" - és be akarta kapni a Méhet.
- Z-z-z-z! - zümmögött sértődötten a Méhecske, és belecsípett a Kutyusba.
A Kutyus feljajdult, nekiiramodott, a Méh utána.
- Züm, züm, megcsíplek! Züm, züm, megcsíplek!
Futott a Kutyus a tóhoz - és beleugrott a vízbe!
Amikor újra kidugta a fejét, a méh már nem volt sehol. És ekkor hirtelen megint nyávogott valaki: - Miau!
- Te nyávogtál? - kérdezte csuromvizesen a Halat, amelyik mellette úszott el.
A Hal nem válaszolt semmit, csak a farkával csapkodott, és eltűnt a tó mélyén.
- Kva-kva-kva! - nevetett a Béka, aki egy vízililiom tetején ült.
- Hát te nem tudod, hogy a halak nem beszélnek?
- Talán bizony te nyávogtál? - kérdezte a Kutyus a Békát.
- Kva-kva-kva! - hahotázott a Béka. - Milyen buta vagy! A békák csak brekegnek.
És beugrott a vízbe... A Kiskutya csuromvizesen, feldagadt orral hazaballagott.
Szomorkodva feküdt a pamlag elé a szõnyegre. Egyszerre csak újból hallotta: - Miau!
Felugrott - és íme, az ablakpárkányon ott kucorgott a Cirmos. - Miau - nyávogott a Kiscica.
- Vau-vau-vau! - ugatott a Kutyus, aztán eszébe jutott, hogyan morgott a bozontos Komondor, és õ is morogni kezdett: - R-r-r-r! A Cica felhúzta a hátát, és fújt: - S-s-s-s!
Aztán prüszkölt: Fr-fr! És kiugrott az ablakon. A Kiskutya pedig szépen visszament a szõnyegre, és lefeküdt aludni. Most már tudta, ki nyávogott.