Honnan szedte, hol hallotta? Minek mondja, ha azt sem tudja, mit jelent? Hiába szólok rá, akkor sem hagyja abba, sőt, direkt elismétli még ötször. Mit lehet tenni olyankor, ha a gyerekünk rondán beszél?
Minden szülő más taktikát próbál követni, és amentén haladva remélni, hogy majd az ő gyereke is elfelejti az oviban/suliban/akárhol hallott ronda szavakat. Sokszor van azonban, hogy többféle módszert is alkalmazni kell a cél érdekében, mert csak egyet kiválasztván nem sikerül elérni, amit szeretne. Alapvetően nem is az lenne a legnagyobb gond, hogy mit és hogyan mondta a gyerek, hanem inkább az, hogy miért is ragadt meg oly” nagyon a fejében egy-két nem odaillő kifejezés.
Az egyik eset, amikor már a bölcsődében elkezdődik a végetérhetetlennek tűnő kálvária. Tapasztalatok alapján ez a ritkább, de természetesen megesik, hogy már a kis mütyürkék is vagdalkozni kezdenek olyan szavakat használva, melyek számukra semmit sem jelentenek. Még annyit sem, mint mondjuk a pár évvel idősebb tesónak, aki amúgy szintén erősen óvodáskorú. Sőt, mi több, könnyen elképzelhető, hogy pont tőle hallották, ő meg ugyanígy mástól, és mint a szájhagyomány útján terjedő hagyományok, kicsit alakultak menet közben, de a lényeg (itt most sajnos) megmaradt.
És mivel a bölcsisek pont abban a korban vannak, hogy olyanok, mint a kismajmok - vagyis mindent lelkesen leutánoznak -, „öröm” hallani, amikor már századszor hülyézi le a szomszéd nénit a fiunk, mert ma épp ezt az új szót tanulta (akár az idősebb testcértől), és cukin ismételgeti, amerre csak jár.
Kicsi, igen, de mégis elég nagy már ahhoz, hogy leülhessünk vele beszélgetni, és felvázolhassunk neki egy szituációt, amikor ugyan lehet mondani ilyen szót, de egy kicsit enyhébb változatban, pl.: nem hülye, hanem buta. És ezzel el is vettük ennek a szónak az élét.
Persze ez nem azt jelenti, hogy a gyerek máris elfelejtette a ’hülye’ szót, mint olyat, de mondtunk neki egy másik lehetőséget, és esélyt adtunk neki, hogy ha már mindenáron mondani akar valami negatívat, akkor ezt mondja, ne a korábbi verziót. Ha viszont olyan az a szó vagy kifejezés, ami még nyomdafestéket sem tűr, akkor nincs más lehetőség, mint hogy megpróbáljuk elterelni a kicsi gondolatait róla, remélvén, hogy hamar kikopik majd a szókincséből az oda nem illő újdonság.
Lapozz tovább!
A másik eshetőség, amikor már kicsit nagyobbacska a gyermek - mondjuk olyan 6 éves forma -, és az óvodában az úm. felvilágosult társai azok, akik minden jóval telitömik a fejét. Nem elég, hogy lökdösődnek, piszkálják és fúrják egymást megállás nélkül, de még jó néhány keresetlen szóval is tetézik mindezt.
Itt már nehezebb dolga van a szülőnek, hiszen már sokkal fogékonyabb a gyerek mindenre, legyen az pozitívum vagy negatívum. És ugyan sok esetben fölfogja, hogy mit is mond, de nem tulajdonít neki túl nagy jelentőséget. És valahol itt lehet az a bizonyos kutya elásva, és ez az, amit a szülőknek is ki lehetne használni. Vagyis hogy mondja, mondja, de nem rosszindulatból, nem azért, mert valami hajtaná előre a gyereket, hanem csupán csak a móka kedvéért, mivel a többiek is mondták, és jókat nevettek közben, és így nem feltétlenül társít negatív gondolatokat vagy cselekedeteket az adott szóhoz vagy kifejezéshez.
Sokszor az ilyenkor a célravezető, amiről nem is gondolnánk, hogy az: hagyni, hogy kikopjon a szókincséből. Vagyis nem rászólni folyton, és nem büntetni azért, amiről voltaképpen nem is ő tehet. Hiszen a gyerekek olyanok, mint a szivacs: minden tudást magukba szívnak attól függetlenül, hogy annak van-e haszna vagy sem.
És ilyenkor a legfontosabb a türelem és a megértés, hiszen minden bizonnyal mi magunk is néha anyáink vagy apáink idegeire mentünk azzal, hogy blődségekkel traktáltuk őket.
