Reggel, a munkába igyekvő alvajáró emberek tömegében, egy anya vár kisfiával a villamosra. Megérkezik a jármű, a magas lépcsőkön felfelé igyekvő kétéves megbotlik, leesik és kiterül a peronon. A jelentet rémisztő, sokan odasietnek, hogy felsegítsék a kisfiút, akit addigra az anyukája felrángat a villamosra, és perceken keresztül szidja, mert ügyetlen volt, és sáros lett a ruhája. Mondanom sem kell, nagyon rossz volt végighallgatni.
De nézzünk most egy szelídebb esetet: Hároméves forma szőke kislány száll fel édesanyjával a buszra. A következő utasítás hangzik el: „Ülj ide szépen, és maradj nyugton!” A kislány szót fogad, az anya barátnőjével kezd beszélgetni. Kis idő múlva a kislány unalmában babrálni kezdi anyja táskáját, szerencsétlen módon kicsúszik kezéből, és annak egész tartalma a földre szóródik. Az anya elveszíti önuralmát, hadonászik kislánya felé, s kiabálva szidja: „Na, eddig ülhettél külön széken. Büntetésből egész úton az ölemben fogsz ülni, s fogom a kezed, úgy biztosan nem nyúlkálsz tovább!”
Valószínűleg mindannyian szemtanúi voltunk már hasonló kellemetlen helyzetnek, sőt talán az is előfordult, hogy épp mi kiabáltunk megszeppent gyermekünk felé kegyetlen szavakat. Vajon mi áll a jelenség hátterében, mi játszódhatott le a kislány és az anya fejében? Van arra recept, hogy kezelhetnénk jól egy ilyen váratlan helyzetet? Mit tehetünk, ha azzal kell szembesülnünk, hogy egy-két dolgot talán elrontottunk gyermekünk nevelése során?
A túlzottan is korlátozott, szabályok között nevelt gyermek akármilyen jó is, előbb-utóbb biztosan próbálkozik majd, hogy akaratát érvényesíthesse. Ez törvényszerű, s az is, hogy valami balul üt ki. Ha az édesanya bizonytalan, s nem tudja, mit tegyen ilyen helyzetben, akkor bátran kövesse az alábbi jól bevált elveket!
Következetesen ki kell tartanunk a mellett, amit kimondunk. Ha tehát megtiltunk valamit, az valóban legyen tilos! Próbáljunk meg kitartani mindenáron, ne lehessen azon változtatni nyafogással vagy követelőzéssel! És éppen ugyanígy, ha valamit ígérünk, azt teljesítenünk is kell!
Vegyük komolyan saját dolgainkat! Az említett példával élve, ha valóban fontos beszélgetnünk rég nem látott barátnőnkkel, akkor ne hagyjuk, hogy egy ilyen csip-csup kis apróság kizökkentsen bennünket! kapkodjuk össze táskánk tartalmát, adjunk valami érdekeset gyermekünk kezébe, és biztosan folytathatjuk a beszélgetést!
Nagyon jó gyakorlat, ha esténként, elalvás előtt át tudjuk tekinteni a nap eseményeit. Ha megválaszoljuk magunkban a következő kérdéseket: Mit élt át a gyermekem, milyen „kalandokba” keveredett vagy kerültünk együtt? Mi volt neki való, s mi kevésbé? Mit tehetek fejlődéséért?
Ha a gyermek olyan légkörben nőhet fel, ahol a szavak és tettek összhangban vannak egymással, ha biztonságban érzi magát, mert mindig számíthat édesanyja védelmező jelenlétére. Éppen ezáltal bátran és önállóan formálhatja saját kis terét, egészen addig míg édesanyja egy kellő időben kimondott „nem”-mel lever egy-egy cölöpöt a biztonságához szükséges határ kijelöléséhez.
Persze megvalósítani mindezt nem olyan egyszerű, mint leírni, de higgyétek el nekem: gyakorlat teszi a mestert!
