A hinta alapvető fejlesztő eszköz már jó ideje, a legtöbb szülő pontosan tudja, hogy milyen fontos is, hogy gyermeke élvezhesse ezt a mozgásformát, majd később – kicsit nagyobbként – meg is tanulja. Vannak azonban olyan hinták, amelyek extrának mondhatók, és legszívesebben most azonnal kipróbálnánk!
Miért is fontos, hogy elvigyük a kicsiket hintázni? Természetesen az egészségük érdekében, hiszen ha a gyerekek mozgását, játékait megfigyeljük, észrevesszük, hogy már egészen kis koruktól végeznek hintázó mozgást. Már a pár hónapos ülni és mászni tudó babák is ringatóznak.
A hintáztatást, a ringatást minden gyerek nagyon szereti. A ritmikus mozgás közben az esetleges szorongások, félelmek oldódhatnak föl bennük; ezen kívül az is fontos, hogy ezzel az egyensúlyérzékük is fejlődik.
Ritkán, de előfordul, hogy a csemete először fél a hintától. Mindenképp vegyük ezt komolyan, ugyanis ha a kisgyermek fél hintázás közben, és többszöri próbálkozással sem sikerül a félelmét eloszlatni, jobb, ha gyorsan felkeressük a háziorvost, mivel lehet, hogy a gyerek egyensúlyérzékével van baj.
Abban az esetben nem ajánlatos erőltetni, ha a gyereknél nagyon erős a mozgásra kialakuló rosszullétre való hajlam. Ők azok a gyerekek, akiknél például az autóban is szédülés, hányinger lép fel. Az epilepsziás gyerekeknél szintén okozhat problémát, hiszen kiválthat görcsrohamot ez a mozgásfajta.
Lapozz a többi fontos tudnivalóért!
A hintázás pozitív hatásai gyermekünkre:
- ringatás
- együtt hintázás öröme, a kötődés kialakulása
- bármilyen belső feszültség oldása
- egyensúlyérzék fejlődése
- gondolkodási, koncentrálási képesség fejlődése
- testkép kialakulása, testrészeik mozgásának irányítása, mozgáskoordináció fejlesztése, izomzat erősödése
- térben való tájékozódás fejlődése