Úgy tűnik a szomszéd gyerek sosem beteg, a te gyerekeid pedig állandóan? Tudnak valamit a szülők, amit te nem?
Nem hinném, hogy nagy titok lenne! Van egy pár jó szokás, amit ha betartunk, gyermekünk kevesebbszer fog megbetegedni.
Alapos kézmosás naponta többször!
A rendszeres kézmosás jelentősen csökkenti a légúti és a gyomor-bélrendszeri megbetegedések számát.
Szoktasd hozzá a gyerekedet, hogy evés, mosdóhasználat, játék, utazás, (… stb.) előtt és után is mosson alaposan kezet. A kézmosás pedig jó alapos legyen és minimum 20 másodpercig tartson!
Mozgás minden nap!
A vizsgálatok azt mutatják, hogy a rendszeres, mérsékelt testmozgás 20-25%-al csökkentheti az influenzaszerű megbetegedések arányát.
De a mozgás egyébként is nagyon fontos a fejlődő gyerekek, sőt mindenki számára!
Elegendő alvás!
Ragaszkodj a korai lefekvéshez, s győződj meg róla, hogy el is alszik.
Alváshiány közel megduplázza a kockázata az influenzának és a megfázásos megbetegedéseknek.
A babáknak körülbelül 14 óra, az óvodás korú gyerekeknek 11-13 óra, a kisiskolásoknak pedig legalább 10 óra alvásra van szükségük naponta.
El a kezekkel az arcodtól!
Hideg és az influenza vírusok az orron, a szemen és a szájon keresztül jutnak a szervezetbe, ezért tanítsd meg a gyermekedet, hogy tartsa a kezét távol ezektől a területektől.
Tudjuk, hogy ezt nagyon nehéz elérni, éppen ezért fokozatos fontos a már említett gyakori és alapos kézmosás.
Tanítsd meg a gyermekedet arra is, hogy soha nem szabad közös poharat, vagy evőeszközt használni és nem szabad megosztani a szívószálat, vagy a fogkefét senkivel.
Kiegyensúlyozott és egészséges étrend
Egyetek sok színes gyümölcsöt és zöldséget, mert azok hozzájárulnak a gyermek immunrendszerének erősítéséhez.
Keresd a C vitaminban gazdag (brokkoli, eper és narancs), és a D-vitamin-ban gazdag (tonhal, dúsított tej és a gabonafélék) élelmiszereket!
Fogyasszatok joghurtot, a probiotikumok is segítenek a megfelelő védelmet kialakítani!
Forrás: http://www.parents.com/