A francia forradalom párizsi eseményeinek hatására készítette el Petőfi felesége, Szendrey Júlia az első kokárdát, majd a forradalom reggelén férje szíve fölé tűzte. Nézzük, hogyan is kellene helyesen hordani a kokárdát!
Petőfi naplójában maga meséli el nekünk, hogy hitvese milyen mélyen hitt a forradalom eszméiben, mennyire támogatta azokat. A költő március 17–18-i naplóbejegyzésében így ír a 14-i éjszakára visszaemlékezve: „Az éj nagy részét ébren töltöttem feleségemmel együtt, bátor, lelkesítő, imádott kis feleségemmel, ki mindig buzdítólag áll gondolataim, terveim előtt, mint a hadsereg előtt a magasra emelt zászló.
Azon tanácskoztunk, mit kell tenni, mert az határozottal állt előttünk, hogy tenni kell és mindjárt holnap..., hátha holnapután már késő lesz!” A kortársak később az asszony szemére is vették, hogy nem óvta eléggé férjét a veszélytől, sőt továbbtüzelte Petőfi amúgy is rendkívül szenvedélyes természetét. S ez valóban így lehetett, hiszen tudjuk azt is, hogy míg március 13-án Petőfi a Nemzeti dalt írta, Júlia nemzeti színű fejkötőt varrt magának, ezen az estén készülhetett a rózsába fűzött trikolór, a kokárda is.
A következő oldalon folytatom!
Március 15-ének estéjén a Bánk bán előadása előtt Jókai Mór beszélt e jelkép értelméről az összegyűlt tömegnek. Szónoklatát ekképp eleveníti fel Az a nő, aki együtt jön velem című írásában: „Látjátok ezt a háromszínű kokárdát itt a mellemen? Ez legyen a mai dicső nap jelvénye. Ezt viselje minden ember, ki a szabadság harcosa; ez különböztessen meg bennünket a rabszolgaság zsoldoshadától. E három szín képviseli a három szent szót: szabadság, egyenlőség, testvériség.
Ezt tűzzük kebleinkre mindannyian, kikben magyar vér és szabad szellem lángol! Ez aztán fordított a dolgon. A háromszínű kokárda helyreállítá a rendet. Aki háromszínű kokárdát akart feltűzni, annak előbb haza kellett menni. Tíz perc múlva a színház üres volt. És másnap minden embernek ott volt a mellén a háromszínű kokárda; a Nemzeti Kaszinó urainak paletot-ján kezdve, a napszámos darócáig, s aki köpönyegben járt, az a kalapjára tűzte.” Igen hamar elterjedt hát a kokárdaviselés a szabadságharc idején, s viseljük azóta is, március 15-én a forradalom bátor hőseire emlékezve.
A Magyar Nemzeti Múzeumban keretbe foglalva őrzött, bizonyíthatóan Petőfitől származó kokárda kívülről befelé piros-fehér-zöld színsorrendű. 2004-ben Katona Tamás eszmefuttatása zavarta meg némileg a kokárdát büszkén viselő utódok gondolatait, amikor azt állította, hogy a kokárda színeit mindig belülről kifelé kell olvasnunk. „Ugye a kokárda úgy készül, hogy egy nemzeti színű szalagot meghajlítunk. Hogyha azt akarjuk, hogy kétoldalt piros-fehér-zöld jöjjön ki belőle, bizony itt a zöld kerül kívülre és a piros belülre. […] De már 1848-ban a kokárdák többsége fordított volt.” Szerinte Szendrey Júlia rosszul hajtotta, egyszerűen azért, mert így csinosabbnak találta. A polémia azóta is tart…
A heraldika szabályait vagy a hagyományainkat tiszteljük inkább? Hogy viseljük hát a kokárdát? Döntse el mindenki maga! Egy dolog fontos csupán: büszkén tűzzük szívünk felé, hiszen az évszázados történelmi hagyományt követő pántlikás szalagcsokor viselésével mindannyian a forradalom hőseire emlékezünk!
