Milyen a jó játszótér?
A jó játszótér ismérve leginkább a biztonságosság és a tisztaság. Természetesen egy játszótérnél ezt nem olyan könnyű elérni, de nem is lehetetlen. Sokan felelőtlen gazdiként a kutyusukat gond nélkül beviszik egy játszótérre, ahol igen hamar előfordul, hogy a kutyus könnyít magán, de a kevésbé rosszabb esetben is szinte biztosan elhullajtja a szőrét. Gondoljunk csak bele, mennyire fogja magát zavartatni emiatt gyermekünk. Szinte biztos, hogy belehempereg néhány nem oda illő dologba.
A másik hasonló probléma, ami talán még nagyobb felelőtlenség egy szülő felől, ha dohányzik, és a csikket ráadásul pont a játszótéren dobja a földre. A még égő, el nem nyomott csikk talán mindenki számára érthető okokból igencsak veszélyes a gyerekekre nézve, de a már régi csikkek is, ha megtalálja csemeténk, nagy valószínűséggel felfedezés iránti vágya miatt esetleg beveszi a szájába, ami akár fulladást is okozhat.
Egy jó játszótérnél fontos a változatosság, hogy többféle játék is legyen, hisz a gyerkőcök nem igazán szeretnek várni egy-egy játékra, míg azt ők is kipróbálhatják. Az ilyen helyzetekben kissé türelmetlenek tudnak lenni, és ilyenkor jön a hiszti, vagy eltörik a mécses. Ezért fontos, hogy a játszótér kellőképpen felszerelt legyen, ki tudja elégíteni minden a játszótérre látogató gyerkőc igényeit, emellett pedig legyen biztonságosan kialakítva. Mire gondolunk? Például a fa játszótéri eszközöknél sűrűn előfordul, hogy a rossz kialakítás miatt a fa elkorhad, vagy egy idő után szálkássá válik, ami igen veszélyes tud lenni.
Ezért is fontos, hogy a megfelelő fafajtából legyen építve a játszótér, ami akár több generáció gyermekeit is végigkíséri az évek során, anélkül, hogy fel kéne újítani, vagy le kellene bontani. Az ilyen fafajták közé tartozik a már hungarikumnak számító akácfa, melyből egyre több épül fel az országban.
Az akácfáról azt kell tudni, hogy jó körülmények között akár 100 éven keresztül fennállhat egy jól megépített akácfából készült játszótér! Tehát akár a te gyermeked, de még az ő gyermekei is játszhatnak ezen a játszótéren. Az akác savas tulajdonságának köszönhetően, az időjárás viszontagságaival szemben rendkívül ellenálló, kültéri alkalmazásra a legalkalmasabb fafaj.
A Robinia Group Kft. már évek óta foglalkozik kifejezetten az akácfa forgalmazásával és megmunkálásával, ezáltal nem egy játszóteret volt alkalmuk megépíteni. Ilyen volt például a Csiribpusztán épült játszótér, mely azóta is az ott élő gyerkőcök kedvence. Ha kíváncsi vagy a játszótérre, itt megtekintheted: Fa játszótéri tartozékok
Ha úgy gondolod, hogy a Te városodban is jól mutatna egy ilyen akácfa játszótér, talán tehetsz érte, hogy ott is megvalósuljon! Kérd nyugodtan a Robinia Group Kft. segítségét, készséggel állnak rendelkezésedre, bármilyen kérdésed lenne a játszóterekkel kapcsolatban!