Már harminc évvel ezelőtt is fontosnak tartották, hogy akár óvodás kortól is lehessen nyelvet tanulni, manapság meg aztán de pláne felértékelődött a nyelvtudás. Minél hamarabb elkezdenek a gyerekek ezzel foglalkozni, annál nagyobb előnyre tehetnek szert.
A XXI. században egyre inkább afelé tendál minden, hogy legalább egy idegen nyelven mindenki meg tudjon szólalni. Hogy ha mondjuk elmegy egy külföldi országba, akkor ne lehessen úm. eladni őt. És akkor most csak az alapokról beszéltünk, közel sem arról, hogy azt a nyelvet beszélje is valaki, méghozzá úgy, hogy nem csak passzív a tudása – vagyis megérti, amit mondanak neki, mint anno Tarzan Jane-t -, hanem meg is tud szólalni. Sőt, meg mer, még ha vannak is nyelvtani vagy kiejtésbeli hibái, ugyanis ha mer beszélni, fejlődhet. De ehhez kell a nyelvoktatás, abból is a minőségi. És ebből ma itthon sajnos nagyon keveset találni.
Az a nyelvoktatás, amit az általános iskolákban művelnek, édeskevés, és a legritkább esetben eredményez rásegítés nélkül nyelvvizsgát, vagy ne adj isten, valódi tudást. Sok helyen próbálnak újítani, új módszereket bevetni, új könyveket, gyakorló füzeteket megismertetni a gyerekekkel, de sokszor nem feltétlenül a tanáron múlik, hogy mire képes a diák. Ugyanis a régi szabályokhoz való ragaszkodás, a bebetonozott elvek felrúgása a legtöbb helyen elképzelhetetlen. Pedig pont mi vagyunk az egyik olyan ország itt, Európában, ahol a felnőtt lakosság elég kis százaléka beszél csak „külföldiül”.
Olvass tovább!
Talán nem is emlékszünk, hogy mióta világnyelv az angol, de jó ideje már a számítógép-használók is kénytelenek legalább minimálisan érteni a nyelvet, különben semmire sem mennek. És igen, mondják, hogy a kínai mellett a magyar az egyik legbonyolultabb a világon, ami viszont abból a szempontból jelenthetne előnyt nekünk, hogy az angolt mint olyat, kicsit könnyebben sajátítsuk el. És nagyobb kedvvel. Hisz megérteni egy másik embert, vagy megértetni magunkat egy turistával, vagy külföldön bárkivel szuper jó érzés. Ha eleinte még makogva és bátortalanul is, de ahogy haladunk előrébb a tanulásban, úgy nő azzal párhuzamosan az önbizalmunk is.
Ez pedig fontos lenne a nyelvtanuláshoz, mert inkább mondjunk egy tanórán rosszat, mint semmit, mert a rosszból lehet tanulni, a néma gyerek-effektust viszont nehéz korrigálni.
Ha valakinek olyan az ovija, hogy már ilyen kis korban lehetőség nyílik angolt, németet, franciát vagy bármi egyebet tanulni, ne habozzon, és ha módjában áll, írassa be a gyereket, hiszen hatalmas szívességet tesz neki ezzel. Ma már nem előnynek számít, ha értünk legalább egy külföldi nyelven, hanem alapkövetelménynek, és akkor lesz csak igazán bajban a gyerekünk, ha ő nem sajátít el minimum egyet. Mivel az angol a világnyelv, ez lenne az elsődleges, de emellett már a legtöbb gimnázium és szakközépiskola megkövetel még egyet, amit nem kényszerként kell felfogni, hanem egy lehetőségként élni vele.
Ugyanis kicsiként a legkönnyebb befogadni az újdonságokat, legyen az egy nyelv megtanulása, vagy bármi egyéb információ. Hisz a gyerekek olyanok, mint a szivacs: minden tudást magukba szívnak, és ha tehetjük, használjuk ki ezt!
