Jó ideje lehet erről olvasni/hallani a legkülönbözőbb fórumokon, így hát lassan már örökzöldnek nevezhető a téma. Felsorolunk most néhány érvet a nyilvános szoptatás mellett és ellen is.
Amikor valakinek kisbabája születik, egy csapásra megváltozik az élete. Mások lesznek a prioritások, más lesz tulajdonképpen minden. Meg kell tanulni, hogyan kell bepelenkázni, hogy háromhetente kinövi az aktuális ruhatárát, és bizony azt is, hogy szinte folyamatosan éhes a pici. Ez jelentheti azt, hogy tápszert kell készíteni neki, vagy hogy meg kell szoptatni. És a gyerek bizony éhes lesz akkor is, ha éppen az autóban ülünk, kirándulunk, vagy várost nézünk valahol.
Mit lehet ilyenkor tenni?
Nos, Magyarország jelenleg nem az a hely, ahol szuperül meg van oldva minden olyasmivel kapcsolatos kérdés, minthogy hol is tudjuk megetetni a gyermekünket, ha még abban a korban van, hogy csak anyatejjel tápláljuk. Sokaknak okoz egy nagyon kellemetlen perceket és komoly fejtörést, mivel bármerre is járunk, nem nagyon találkozni olyan lehetőséggel, ahol meg lehetne etetni a gyereket ilyen módon (és akkor a pelenkázást még meg sem említettem...). De végülis nem feltétlenül kellene, hogy ez gondot jelentsen, hiszen alapesetben a világ egyik legtermészetesebb dolga lenne, hogy valaki megeteti a gyermekét – vagyis hogy jelen esetben megszoptatja. Ám valljuk be, a legtöbben még nem vagyunk szokva a nyilvános szoptatás gondolatához, pláne nem a látványához.
Pedig nem kellene, hogy így legyen. Tőlünk kicsit távolabb - de azért nem olyan vészesen messze – ezt meg tudják oldani a felnőtt emberek úgy, hogy előkeresik az empatikus képességeiket, a toleranciájukat és az emlékeiket, miszerint egyszer ők is voltak ilyen kis csomag, mint a mai babák, és beleéreznek, hogy mi is zajlik le ilyenkor egy anyában. Egy anyában, aki azzal szembesül, hogy (szinte) mindenhonnan csak átható, rosszalló vagy zavart pillantásokat kap, ha leül egy padra, hogy enni adjon a 3 hónaposának, aki érthető módon még nem az a kategória, aki elnyammog egy kiflicsücsköt, vagy akivel meg lehet beszélni, hogy ’Figyelj, cica! Még pár perc, amíg hazaérünk, és ott kapsz ebédet’.
Az újszülöttek vagy a pár hónapos csecsemők akkor és ott éhesek, akkor és ott szeretnének enni, és nem hiszem, hogy az lenne ilyenkor a célravezető, hogy elutasító pillogások közepette - szándékosan egybeírva - szaranyának tituláljunk egy nőt, amiért veszi a bátorságot, hogy kigombolja a blúzát a park közepén.
Ugyanis a gyermeke érdekében teszi ezt, nem pedig azért, hogy az arra járó férfinép elismerő pillantásait bezsebelje. Mert sajnos ilyen is akad, igen, aki azt képzeli, hogy majd akkor de jó móka lesz élni a helyzet kínálta lehetőséggel, pedig ez nem ezért történik. Talán az lenne a legideálisabb ilyen esetekben, amikor egy férfi lát egy nyilvánosan szoptató anyát, hogy - miután nyilván egy másodperc alatt felmérte a helyzetet – kedvesen és teljesen természetesen rámosolyog a nőre, majd megy is tovább a dolgára. Hiszen a szoptatás egy természetes dolog, nem valami kuriózum. Persze, tisztelet a kivételnek, mert szerencsére akad ilyen is.
És ilyen módon minden a helyére is kerülhetne, vagyis a kismama - ha elegendő mennyiségű normális visszajelzést kapna nőktől és férfiaktól egyaránt – megnyugodna, és helyrebillenne a mérleg nyelve, vagyis nem lenne, akit zavar, és nem lenne olyan nő sem, aki pont amiatt, mert oly sok embert irritál ez a látvány, direkt rátenne még egy lapáttal a „polgárpukkasztásra”. Hiszen a hangsúly itt egyetlen dolgon van: hogy az éhes, és emiatt síró vagy nyafizó babát megetethesse az édesanyja.
