Az elmúlt pár évben - mióta már tekintélyes mennyiségű mesecsatorna szerepel a különféle szolgáltatók kínálatban – egyre nőtt azoknak a gyerekeknek a száma, akik a meseolvasás vagy a -hallgatás helyett az egyszerűbb megoldást választják. Vagy inkább a szülők a ludasak abban, hogy ez így alakult?
Fáradtan, éhesen, nyűgösen hazaérvén - természetesen legalább egy gyerekkel, de inkább többel - nem feltétlen az az ember első gondolata, hogy most akkor milyen magaskultúrát is közvetítsen a kedves fiának vagy lányának, hanem sokkal inkább az, hogy valamilyen módon levegőhöz jusson. Főleg, ha esetleg egyedül is neveli őket. Ugyanis akkor is kell a meleg étel, a kimosott ruha, a leckeírás, vagy a hajba kapó testvérek szétválasztásához szükséges energia. Tény és való, hogy ilyenkor előfordul, hogy csak egy negyed órára vagy húsz percre benyomjuk a tévét, ahol a Minimaxon vagy a Cartoon Networkon a gyerek önfeledten bámulhatja a legújabb meséket. Nincs is ezzel semmi gond, hiszen alkalomadtán ez is megteszi, mintegy tűzoltásként. A probléma ott kezdődik, ha ebből rendszer lesz; pontosabban, ha hagyjuk, hogy az legyen.
Az egy dolog, hogy árthatunk a szemének is - főleg, ha esetleg sanszos, hogy örökölhette valakitől rövidlátást -, de az is biztos, hogy nem a rendszeres mesenézés fogja őt segíteni majd a felnőtté válásban, ellenben kitűnően lehet tőle türelmetlen vagy éppenséggel agresszívebb. Ezek pedig nyilvánvalóan semelyik szülőnek nem lehet célja, ha a gyereke szellemi fejlődését firtatjuk.
Olvass tovább!
Mi zajlik a gyerek fejében, ha mesét néz?
Nem sok minden. A fantáziája például nem sokat mozgolódik, mondhatni csücsül egy sötét sarokban, és legfeljebb akkor kapja csak fel a fejét, ha egy addig ismeretlen szó, vagy a szokásosnál ijesztőbb kép kerül előtérbe. Nem probléma, ha időnként mesét néz valaki kicsiként, de a túl sok, vagy amikor egyhuzamban mondjuk több órát bámulja a villódzó fényeket, az bizony már ártalmas. Naná, hogy a szemének is, de a képzelőerejét meg aztán végképp lenullázza.
Abból a szempontból lehet(ne) hasznos a tévézés, ha nem feltétlenül csak meséket nézne a gyerek, hanem ismeretterjesztő filmeket – mert hogy vannak kicsiknek valók is, és elég jókat ki lehet ám fogni -, vagy ne adj isten sportműsorokat. Ha például az Eurosportra kapcsolna a szülő a fent említett mesecsatornák egyike helyett, de mondjuk alapesetben annyira ő maga sincs oda egyik sporteseményért sem, attól még a gyereke tanulhat belőle, sőt, talán még a szülőnek is megtetszene. És ezt már inkább nevezhetnénk kulturális elfoglaltságnak, mint azt, ha a csemete ész nélkül, meredt szemekkel néz ki a fejéből ki tudja meddig, amíg a szülő nem ér rá foglalkozni vele.
Vagyis egyáltalán nem tilos a mese a tévében, sőt, vannak kifejezetten aranyosak és hasznosak is, de a mértéktartás itt elsődleges szempont kellene, hogy legyen.
Olvass tovább!
Mi zajlik a gyerek fejében, ha mesét olvasunk neki (vagy ő olvas)?
Rengeteg minden. Sőt, még annál is több. Beindul a fantáziája – még a legeslegelején -, és ha megfigyeljük az arcát, miközben hallgatja a sztorit, akkor igazán szembetűnő ám a különbség a tévénézéshez képest. Ugyanis dolgozik az agya. Látszik a kis szemén, hogy mindent megpróbál elképzelni, amit csak hall, hogy cipeli a történetet, mint valami kincset, és hogy közben a maga módján, de ügyesen alakítja azt, amit már ismer. Ha meg nem ismerős neki egy szereplő, egy figura, egy hely, vagy egy szó, úgyis megkérdezi. És igen, itt jön a képbe a meseolvasás egyik alapköve: a türelem a szülőrészéről.
Mert hogy az kell. Nem kicsit. Nagyon.
Ha a gyerek elkezd kérdezni - márpedig a legtöbben ezt teszik -, akkor válaszolni kell. És ide bizony nem elég egy ’csak’ vagy egy ’mert’, ugyanis az ő fejében attól még nem történik érdemi változás. Neki az kell, hogy a pázsitra mondjuk azt, hogy az olyan, mint a szépen gondozott fű, vagy hogy a délibábot ne szó szerint értse, hanem megmagyarázzuk, mit is jelent valójában (vagy megmutassuk a képet a könyvben, ha van). Mert így fejlődik, nem máshogy. Így alakul a szókincse, a fantáziája, a képzelőereje, és mindaz, ami kicsiként erről kellene, hogy szóljon: a fejlődésről.
Senki sem tökéletes, vagy szent, ez nem is okoz különösebb gondot a mindennapokban, de ha a gyerekünk érdekeit tartjuk szem előtt, akkor nem árt felállítani egy sorrendet, és megpróbálni ragaszkodni hozzá, ha azt szeretnénk, hogy a lehető legjobb legyen neki. Ez nem azt jelenti, hogy mindent meg kell adni, és a hatszázhuszadik mesekönyvet is meg kell venni, csak mert pöttyös még nincsen, de azt igen, hogy igenis praktikusabb és a jövőt illetően jobb, ha otthon a polcon nem a dvd-k vannak többségben, hanem a mesekönyvek.
