Noha mindennapi életünkben elengedhetetlenül szükségünk van a számítógépre információszerzés céljából, de mi van akkor, ha ezt túlzásba visszük? Főleg a gyerekeink hajlamosak sok időt tölteni számítógépezéssel! Most felsoroljuk azokat a tényezőket, amelyek segítenek abban, hogy kamaszaink megfelelő mennyiségű időt töltsenek a computer előtt!
A kamaszok és a számítógép
Már az iskolásoknak is gyakran szükségük van Internetre a házi feladatok megoldásához. Ebben az esetben a computer nagyon értékesnek és hasznosnak bizonyul. Sok kamasz azonban inkább játszásra, szörfözésre vagy beszélgetésre használja.
Mindaddig, amíg a gyerek csak rövidebb ideig ül a számítógép előtt, és mással is hajlandó foglalkozni, addig minden rendben van. A baj akkor kezdődik, ha számítógépezés közben elveszti időérzékét, ez pedig az evés rovására megy, illetve amikor mindez már a barátok elhanyagolásával is együtt jár. A függőség szinte egyik-percről a másikra alakul ki. A folytatáshoz lapozz a következő oldalra!
Melyek a túlzott számítógépezés első jelei?
Az első és legnyilvánvalóbb jel a teljesítmény visszaesés az iskolában. A gyerek gyakran ingerlékeny, kedvtelen és lecsökken a lelkesedése más tevékenységek iránt. Oda kell figyelni, ugyanis ha a kamasz társadalmi kapcsolatait már csak az internetes chat-elések jelentik, egyre kevesebb lesz a személyes kontaktus a baráti körrel, ez pedig függőségre utal. A 15 és 18 év közötti fiatalok különösen hajlamosak számítógép függőségre.
Ha hosszabb idő alatt legalább 3 érvényesül a következő ismertető jegyek közül, akkor függőségről beszélünk:
- A kontroll elvesztése: a tizenéves nem tudja abba hagyni a játékot, a szörfözést, vagy a chat-elést.
- Egyre több időt tölt a kamasz a számítógép előtt.
- Elvonási tünetek alakulnak ki: a számítógéptől való eltiltásra gyakran nyugtalanul vagy agresszíven reagál a csemeténk.
- A mindennapi élet elhanyagolása: az iskolára, a barátokra és más szociális tevékenységekre egyre kevesebb idő marad.
A következő oldalon találod a cikk folytatását!
Hogyan lehet megakadályozni a computer függőséget tizenéveseknél?
Nekünk szülőknek figyelemmel kell kísérni, hogy mivel tölti el az idejét a gyerek a számítógép előtt és arról feltétlenül beszélgetni kell vele. A 3 éves kor alatti gyerekeknek kifejezetten tilos számítógéppel játszani. 3-5 éves kor között a számítógépezéssel eltöltött idő naponta nem lehet több mint 30 perc. 10 év alattiaknak 1 óra legyen a napi megengedett maximum, és mindig javasolt a szülői jelenlét. Serdülőkkel együtt készíthetünk egy heti tervet a gép előtt eltöltött időről megegyezés szerint. A napi 4 óra computer használat kamaszoknál aggasztóan sok.
A gyerek és az online játékok
A következő tippek segítenek abban, hogyan válasszuk ki a megfelelő online játékot.
- Egyértelmű szabályokban egyezzünk meg: nekünk szülőknek tisztázni kell gyermekünkkel a számítógépezésre használható időt és szabályokat, amelyeket csemeténknek be kell tartania. Ezen kívül a tv előtt eltöltött időt is figyelembe kell vennünk.
- Online játékok: válasszuk ki együtt gyermekünkkel az internetes játékot. Fontos, hogy szülőként ismeretet szerezzünk arról, hogy kiskamaszunk mivel játszik.
- Oda kell figyelni a tinire: a mi felelősségünk figyelemmel kísérni,hogy csemeténk milyen számítógépes játékkal játszik és hogy az mennyire van hatással a viselkedésére. Ugyanis mindenkire más hatással vannak az internetes játékok. Lapozz a következő oldalra!
Mi a teendő, ha számítógép függőségtől tartunk?
A szülőnek minden esetben fel kell vállalnia saját érzéseit a számítógéppel kapcsolatos félelmeiről gyermeke előtt. Nem elég időnként szólni, hogy kapcsolja ki a számítógépet, a tininek el kell fogadni és komolyan kell venni a számítógépezéssel kapcsolatban felállított szabályokat. Ezeket az egyezményeket és következményeket következetesen be kell tartani és végrehajtani. Egy általános számítógép eltiltásnak nem sok értelme van, mivel a nebulónak meg kell tanulnia az Internet felelősségteljes és tudatos használatát.
Amikor gyermekünk egyáltalán nem figyel már ránk, és eltávolodott tőlünk, akkor nevelési vagy oktatási intézmény szakmai segítségét kell igénybe vennünk. A lakhely szerinti illetékes hatóságok mindenki számára a megfelelő segítséget tudják nyújtani.