Anyaként mély megnyugvással tölti el az ember lányát, ha a kis rosszcsont már akkora, hogy elmehet egyedül egy táborba. Na, de mégis mi az a kor, melytől nem okoz gondot az elválás se a szülőnek, se a gyereknek?
Szögezzük le, hogy tábor sokféle van. Nyári és téli, edző- és lazulós, és még hosszan sorolhatnánk. Nem is ezekkel van a gond, hanem többnyire a szülői túlféltéssel, minekutána teljesen tök mindegy, hány éves a gyerek, és hogy milyen hiper-szuper is lenne az a hely, ahová a fiunk vagy lányunk menne, hiszen már az elején szívbajos lesz szegény, ha azt látja rajtunk, hogy folyamatosan csak sopánkodunk. És hogy miért? Hát természetesen mindenért.
“Nem fogsz-e megijedni, ha reggel felébredsz, és nem otthon találod magad, hanem sok más ember közt? Fel tudsz egyedül öltözni? Ha esetleg igen, akkor ugye tiszta zoknit, alsót és egyebet veszel magadra, nem az előző napi sáros vackot, amit lefekvéskor az ágy végébe vágtál vetkőzés gyanánt? Tudsz egyedül enni? Tényleg? Akkor otthon miért kell mindig szólni, hogy egyél már, ne a pókot, legyet, tücsköt, bogarat sasold a falon? Mosol majd rendesen fogat? Igen, reggeli után is! Ha sokat futtat az edző, ugye szólsz neki, hogy te ezt nem bírod, még csak 6 éves vagy, ne nézzen már versenylónak?! Ja, hogy ez edzőtábor, és az erőnlét fejlesztéséről (is) szól...? Ha mentek fürödni a medencébe, te csak addig menj bele a vízbe, amíg leér a lábad, hiába jársz már fél éve úszótanfolyamra, jó? Ebédelsz majd rendesen? Iszol eleget? De csak vizet! Ha megint edzés lesz a nap folyamán, csak annyit csinálj, amennyi jól esik, érted?
Lapozz tovább a folytatásért!
Hogy aztán megint mentek valami programra? És mindenki megy? Naná...Akkor is vigyázz magadra, nehogy bármi bajod essen! És a ruhádra is, mert nem veszek másikat, ha Józsika összetépi! Ha meg már vacsoráztok, akkor csak annyit egyél, hogy éjjel nehogy rosszul légy! Na meg persze nap végén tessék megfürdeni, mint a többiek, és meg is törülközni! Meg tudsz te egyáltalán törülközni egyedül? Ha nem megy, kérd meg az edzőt, tanárt, felügyelőt, aki veletek van, hogy segítsen, jó? És megint moss majd fogat, mert ha lukas lesz, nem tudom, hogyan viszlek fogorvoshoz, mivel legutóbb is olyan hisztit csaptál, hogy azt sem tudtam, hova bújjak. És amúgy, ha bármi bajod van, szólj egy felnőttnek, hogy segítsen, és minden nap hívj föl az ottani telefonon, vagy valakinek a mobiljáról, vagy...”
És így tovább a többi napon is, hiszen egy tábor általában nem egy napos szokott lenni, hanem nagyjából egy hetes. Ha a fentieknek csak a felét is a gyerek nyakába zúdítjuk, szegény önértékelését már azelőtt lenullázzuk, hogy elköszöntünk volna tőle a vonatnál, busznál, vagy ahonnan indulnak. Hagyni kell, hogy kibontakozzon a csemete, látni, hogy hogyan és miként állja meg a helyét egyedül egy ilyen újnak számító helyzetben. Ha baj van, vagy valamiért bizonytalan, akkor majd mehetünk segíteni, de alapból ne bizonytalanítsuk el őt azzal, hogy szerintünk mennyi mindenre nem képes egymaga.
Lapozz tovább!
Sok esetben ez a szülői háttérre vetíthető vissza, amit a legtöbb szülő hajlamos nem látni, nem észrevenni, vagy direkt elhessegetni magától annak a gondolatát is, hogy esetleg magában keresse a hibát, ha a fia vagy a lánya valamiért nem képes az önállósodásra. Pedig pont ez lenne itt a lényeg, hogy felülemelkedjünk önmagunkon, és a korábban minket ért sérelmeken (amennyiben voltak ilyenek, és lássuk be, a legtöbbünknek volt ilyen-olyan gondja az óvodában vagy az iskolában). Majd aztán ezt leküzdvén egy olyan elengedő és bizalommal teli légkört teremtsünk gyermekünk számára, amelyben azt fogja érezni, hogy igen, számíthat ránk, ugyanakkor elég nagynak tekintjük őt akár már 5 évesen is ahhoz, hogy pár napig egymaga lehessen (vagyis másokkal, nem velünk).
Az ő önbizalmának a növelése a cél, nem pedig a mi kétségeink felerősítése, megragadván egy ilyen alkalmat, hogy pár napig nem látjuk majd őt. Jól ellesz, higgyük el, mi pedig egy kis leckét is kaphatunk elengedésből.
