notification icon
Ne maradj le semmiről! Iratkozz fel értesítéseinkre!

Válás - minden, amit tudnod kell arról, hogy közöld a gyerekkel

kapubanner
kapubanner
kapubanner
hirdetes

Így mondd el a gyereknek, ha váltok

K.A.
Eljutni a válásig és elmondani a gyerekeknek... a legkeményebb feladatok

Készüljetek fel, mielőtt a gyerekeknek elmondjátok, hogy válni fogtok

A hosszú közös sírás végül békés eredményt szült. Aznap estére. De később mély fájdalomba borultunk én is és a férjem is. Ebből kellett építkezzünk, ebből kellett kihozni egy olyan akció tervet, ami a legjobb. Kemény lelki tusa után úgy döntöttünk, hogy felkeresünk egy gyerek pszichológust, akivel hármasban összeraktuk, hogyan kell ezt a legfinomabban és leginkább felnőtt módjára levezényelni.

hirdetes

A szakember rávilágított arra, hogy jól átgondolt viselkedéssel, igazi felkészüléssel kezelhetjük jól a helyeztet. Fontos, hogy határozottak legyünk és közben emberek maradjunk. Legyen köztünk egyetértés abban, amit a gyerekeinknek mondunk és ne hárítsuk el a kérdéseiket, hanem becsülettel válaszoljuk meg őket úgy, ahogy az pont elegendő nekik. A következő 5 pontban foglalta össze a legfontosabbakat, amit én azóta is csak a válófélben lévők Bibliájának hívok.  

  • Ha eldöntöttük, hogy valóban nincs más megoldás, csak akkor üljünk le beszélni a gyerekekkel, együtt és közösen! Fontos, hogy mindketten mondjuk ugyanazt, előre felkészülten. A legtöbb gyerek abba rokkan bele, ha a szülők között nincs konszenzus vagy bizonytalanok a válásban. Ha nem vagyunk elég határozottak, akkor az egyfajta lebegtetés, amit a gyerekek nem értenek, így örök optimizmusuk miatt elkezdhetnek reménykedni abban, hogy nem fog bekövetkezni a válás vagy megállás nélkül szoronganak, hogy akkor most ez mikor is fog bekövetkezni?!
  • Miután beszéltünk a gyerekekkel, egyértelműen, de finoman éreztessük velük nap mint nap, hogy a válás tényleg be fog következni. Nem szabad bennük azt a hitet táplálni egy jobban sikerült napon, hogy van jövője a kapcsolatnak. A legjobb, ha bevonjuk őket az elköltöző fél lakásának kialakításába: nézzék meg vásárlás előtt, véleményezzék, tervezzék meg új szobájukat stb. Kezeljük az egészet, a helyzethez mérten a lehető legtermészetesebben. Szintén együtt. Ha együttműködő mindkét felnőtt fél.
  • Fogalmazzunk úgy, hogy a gyerekek egy pillanatra se érezzék úgy, hogy mindez miattuk történik vagy ráhatásuk lenne az eseményekre most vagy a jövőben. Úgy beszéljünk, hogy értsék miről van szó. Szóljunk az ő nyelvükön. Sok gyerek, ha nem kap egyértelmű és elég információt úgy érzi, hogy miatta válnak el a szülei. Mert ő nem volt elég jó gyerek. Ezt semmiképpen ne erősítsük benne halvány megfogalmazásokkal. Mondjuk inkább azt, hogy apa és anya már nem szerelmesek egymásba, vagy hogy apa és anya nem szeret már annyira együtt lakni és úgy érzik, hogy sokkal jókedvűbben tudnának élni, ha nem együtt kellene. A túl sok magyarázkodást viszont mellőzni kell. Csak annyira avassuk be őket, amennyire a helyzet megkívánja.

Olvasd tovább a pszichológus tanácsait!

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS
További cikkek ebben a témában
hirdetes

Szótár

Gyermekbarát hotel

A tökéletes családi nyaralás   Akinek van gyermeke, az tudja jól, hogy gyerkőccel... Tovább

Hiperaktivitás

A hiperaktivitás  A szó jelentése "túlműködés",... Tovább

Tovább a lexikonra
anya apa család gyerek gyerekek gyermeklélektan tanács