Minden, ami jó volt
6., Kémia órák
Biztonságosak voltak. Igen. Egy darabig. Amíg példának okáért a helyettesítő tanerő, bizonyos Zsófi néni szabályosan le nem égette a kezét egy fannnntasztikus kísérlet során. Milyen jó is, amikor egy tanár azért marad meg a fejünkben, mert valami hasonlót „teljesített”. Ellenben a tanár úr, akinél jobb kémia tanárt nem is kaphattunk volna, azért osztott ötöst, ha valaki minél tovább el tudta mondani a periódusos rendszert. Őt mindenki szerette, bátran mondhatom, hogy kivétel nélkül.
A periódusos rendszer első húsz elemére pedig még a mai napig emlékszem jellel együtt, pedig azóta már történt egy s más.
7., Szülői értekezlet és fogadó óra
Néminemű pálfordulást tapasztalhattunk a régieket és a maiakat összevetve. Ugyanis anno mi, gyerekek rettegtünk a végkimenetelétől, ma pedig már a tanárok. A jogok és szerepek felcserélődtek, összekavarodtak, és ugyan sok jó változás is történt azóta, de már nem olyan, mint rég volt. Rég, amikor az apánk egy három oldalas listát lobogtatva tért haza, hogy a munka és a szülői fáradalmai után még minket is elő kelljen vennie, hogy ugggyan mondjuk már meg neki, hogy mégis miért kellett nekünk folyamatosan köpőcsövezni matek óra alatt múlt hónapban, mikor ő például „csak” a folyosón való kötelező sétálás közben találta fejen a tanárt az almacsutkájával.
És való igaz, az ő verziója sokkal vagányabban is hangzik. :D
8., Szülinapi zsúrok
Mert azok voltak. Zsúrok. És jó volt. Nem volt ciki, és végképp nem volt pejoratív értelmezése az egésznek, hanem egyszerűen csak örülünk, hogy volt, hogy rendezhettünk, vagy hogy elmehettünk az osztálytársak szülei által rendezettre. És volt szörp meg ropi, meg az anyukák sütöttek mindenféle finomat OTTHON, és nem a huszonhat emeletes, éneklő, forgó és természetesen világító marcipános tortakölteményeket rendelték meg a belőlük élő cukrászdákból.
És volt székfoglaló verseny, meg mindenféle olyan, amit a mai kicsik már akkor sem értenének meg, ha nagyon élvezetesen adnánk elő, és mesélnénk el nekik mindazt, amit mi akkor természetesnek éltünk meg. Meg persze az akkori zenének megfelelő táncolás sem maradhatott el, hiszen tíz éves kortól fölfelé már komoly Házibuli-hangulatot generáltunk (mint Sophie Marceau anno).
De jó is volt!
